|
Barlang
A Barlang című táncszínházi produkció Szent Antal alakját idézi meg. Nem történelmi tablót vagy tanúságtételt tervezünk, hiszen meggyőződésünk, hogy Szent Antalnak korunk számára is van érvényes üzenete, életének hozzánk szóló, eleven tanulsága. Az aszkézis különböző formáit saját testén gyakorló remete különösen gyakori téma a művészet történetében, sok-sok művészt ihletett meg az idők során. Szent Antalban minket elsősorban nem a szent érdekel, hanem Antal, a viszontagságai, testi gyötrelmei ellenére is 106 évet élt ember. Interpretációnkban Antal nem akar szent lenni, mindenekelőtt ember szeretne lenni, vagyis önmaga akar maradni. Ez az önmagába-zártság az ő igazi titka. A tíz éves Duna Táncműhely néptánc és kortárs tánc elemeket ötvöző előadása – a Fosszíliák és a Metszetek után – egy trilógia harmadik részét alkotja.
Szereplők: Bonifert Katalin, Bednai Nikolett, Gyulai Anikó, Horváth Eszter, Pozsár Kitti, Kuzma Péter, Soós András, Szabó Csaba, Végh Tamás, Vincze Levente Zene: kortárs zenei válogatás Fény: Lendvai Károly Jelmez-díszlet: Túri Erzsébet Konzulens: Hegedűs Sándor Koreográfus-rendező: Juhász Zsolt
Bemutató időpontja: 2010. február 24. 19h Helyszín: Nemzeti Táncszínház
Támogatók: NKA, OKM, Duna Művészegyüttes, Budakalászi Lenvirág Alapítvány
Színház.tv videó-ízelítő itt
Próbavideó itt
A lélekbarlang szexepilje
Szoboszlai Annamária kritikája a Barlangról
Az ásványok és ércek rajzolatát idéző szürke női ruhák és a férfiak összefestett-maszatolt katonai gyakorlónadrágja, testhezálló, hosszított ujjú pólója sápadtabb, „csontosabb” kortárs arcot kölcsönzött az együttesnek, akárcsak a mód, ahogy a kiérleltség és a kamera „kísérletező” esetlegessége egységbe fonódott.
www.tanckritika.hu, 2010. 02. 27.
Egy nagy falat
Halász Tamás kritikája a Barlangról
Szent Antal alakját, történetét idézi a tizedik születésnapját ünneplő Duna Táncműhely bemutatója. Sajátos élmény, hogy nem lelni az egyetlen főalakra, az egyetlen sorsára. Eleven, sokarcú közösségtörténetet látunk.
www.kultura.hu, 2010. február 25
Amikor a kettő egy
Péter Márta interjúja Juhász Zsolttal
www.tanckritika.hu
|