Ami a szívedet nyomja (2012)

Táncszínházi előadás kamaszoknak

„Sietek.
Nem érek rá
leckét írni,
kivinni a szemetet,
kitakarítani.
Be kell majszolnom az egész világot,
mint egy paradicsomot.”

(Ingrid Sjöstrand: Sietek)

Az Ami a szívedet nyomja c. előadás az azonos címen megjelent, kortárs svéd gyermekverseket tartalmazó antológia alapján született. A táncképekben – akárcsak a kötet verseiben – megjelennek a játék, barátság, szerelem, álmok, félelmek, felnőtt-gyerek kapcsolatok témái. Az előadás a kamaszok mindennapjait idézi meg, amely során mintegy a felnőtté válás küszöbére érkeznek (bár attól még mindig nagyon távol maradnak). Nem konkrét történetet mesélünk el, hanem a kortárs néptánc eszközeivel elevenítünk meg egy álomszerű világot.
Előadók: Fekete Dániel, Gyulai Anikó, Horváth Eszter, Kanozsai Ákos, Kriston Fruzsina, Kuzma Péter, Sebestény Barbara, Szabó Csaba
Felvételről közreműködnek a Vörösmarty Mihály Drámatagozatos Gimnázium 9/d osztályának tanulòi: Fésű Anna, Kovács Miklós Dániel, Németh Kristóf
Drámapedagógus: Egri Bálint
Dramaturg: Sebők Borbála
Jelmezterv: Kiss Zsuzsanna
Fény: Lendvai Károly
Videó, hang: Fekete Mátyás
Koreográfus-rendező: Juhász Zsolt

Támogatók: NKA, NEFMI, Nemzeti Táncszínház, SÍN Kulturális Központ  


Évezredek mozdulatai (2011)
 
A Duna Táncműhely táncosai 2011 nyarán Halmy György filmrendezővel Évezredek mozdulatai címmel filmet forgattak Kisorosziban, a Duna partján. A Lükő Gábor néprajzkutató munkássága ihlette, belső képekre épülő filmben az évezredek alatt mozdulatlanná vált, mára megmerevedett, a magyarokra és a keleti területekre jellemző formák elevenednek meg és lendülnek újra mozgásba. A különböző szimbólumok változásainak bemutatásával, az ősi formák szellemi lényegének megközelítésével az egyes korok esztétikai, gondolkodási, vallási, filozófiai irányát követi nyomon a film, amelyben Ady Endre versei mellett a belső hangok hegedűn megszólaló monológjai hangzanak el, miközben ősi szimbólumokat megmozdító asszociatív mozdulatokat, táncokat látunk.
2011. október 20-án - egyszeri alkalommal - a film táncszínházi adaptációját mutatják be az
alkotók és az előadók.

Tánc:Bednai Nikolett, Bonifert Katalin, Horváth Eszter
Kuzma Péter, Soós Gyula András, Vincze Levente
Zene: Balázs Barnabás
Ének: Enyedi Ágnes
Vers: Kakasy Dóra,Andrássy Máté
Fény: Lendvai Károly
Alapötlet és dramaturgia: Halmy György
Koreográfus: Juhász Zsolt

Himnusz (2010)

A tánc jelen tud lenni bármilyen érzésünk nyomában, félelmeink szűkölő terében, mindennapjaink artikulált és artikulálatlan mozdulataiban. Igazi kiváltó oka
azonban nyilvánvalóan az öröm, általa és benne lehet a tánc személyes és közösségi ünnepeink nélkülözhetetlen eseménye. Schiller ódaként értelmezte az örömöt, s az ódáról tudható még az is, hogy ünnepi műfaj, amelynek különösen vallásos formája a himnusz. Amikor még az ünnep jelenlétet követelt, vagyis nemcsak a ruha vált ünnepivé, hanem maguk a résztvevők is; amikor az emlékezés még nem merült ki egy régmúltra fókuszáló aktusban, közhelyszerű beszédben, hanem rituális-szertartásos eljárások révén tárgyának elevenjéig hatolt, valósággal megjelenítette azt, akkor az ünnep és a tánc még egymásnak voltak rendelve, lényegi összefüggésük átélhető volt.
A tánc valóban identitásunk lényegi eleme, örömeink megjelenési formája? Mi történik velünk, ha a himnuszaink kiürülnek, a tánc forrásai elapadnak, az
ünnepek jelentőségüket vesztik? Ezeket a kérdéseket járja körül előadásunk, amelynek  két egyenrangú pillére a zene és a tánc: egyfelől a kortárs zenét és Erkel Ferenc korának zenei világát, másfelől pedig a néptáncot és a kortárs táncot ötvözi.

Előadók: Bodor Ildikó, Bonifert Katalin, Lázár Eszter, Baranyai Balázs, Vida Gábor,   
ifj. Zsuráfszki Zoltán
Zenészek: Bakai Márton, hegedű; Pribay Valéria, cselló; Szalay Tamás, nagybőgő
Zeneszerző: Bakai Márton
Jelmez: Túri Erzsébet
Fény: Lendvai Károly
Rendező-koreográfus: Juhász Zsolt

Barlang (2010)

A Barlang című táncszínházi produkció Szent Antal alakját idézi meg. Nem történelmi tablót vagy tanúságtételt tervezünk, hiszen meggyőződésünk, hogy Szent Antalnak korunk számára is van érvényes üzenete, életének hozzánk szóló, eleven tanulsága. Az aszkézis különböző formáit saját testén gyakorló remete különösen gyakori téma a művészet történetében, sok-sok művészt ihletett meg az idők során. Szent Antalban minket elsősorban nem a szent érdekel, hanem Antal, a viszontagságai, testi gyötrelmei ellenére is 106 évet élt ember. Interpretációnkban Antal nem akar szent lenni, mindenekelőtt ember szeretne lenni, vagyis önmaga akar maradni. Ez az önmagába-zártság az ő igazi titka.
A tíz éves Duna Táncműhely néptánc és kortárs tánc elemeket ötvöző előadása – a Fosszíliák és a Metszetek után – egy trilógia harmadik részét alkotja.

Szereplők: Bonifert Katalin, Bednai Nikolett, Gyulai Anikó, Horváth Eszter, Pozsár Kitti, Kuzma Péter, Soós András, Szabó Csaba, Végh Tamás, Vincze Levente
Zene: kortárs zenei válogatás
Fény: Lendvai Károly
Jelmez-díszlet: Túri Erzsébet
Konzulens: Hegedűs Sándor
Koreográfus-rendező: Juhász Zsolt

Bemutató időpontja: 2010. február 24. 19h
Helyszín: Nemzeti Táncszínház

Támogatók: NKA, OKM, Duna Művészegyüttes, Budakalászi Lenvirág Alapítvány

Színház.tv videó-ízelítő itt

Metszetek (2008)

A Duna Táncműhely legújabb előadása – a 2008. februárjában bemutatott Fosszíliákhoz hasonlóan – „ősmaradványokat” hoz felszínre. Ám míg a korábbi produkció középpontjában a „nőiesség” esszenciája állt, addig az új bemutató az eredendő, titokzatos „férfiasságra” fókuszál. A koreográfiákban három metszet elevenedik meg: pogány szertartás, beteljesült szerelem és mitikus tragédia. A természetet megbabonázni képes férfierő, az ájult lágyság „gyémánt-kemény” állapota (így definiálta Hamvas Béla a szeretni tudást) és az önmagával szembenéző, önmagára támadó hős ugyanazt példázza, noha mindegyik a maga módján. A táncosok által felvázolt metszetek elmúlt, ősi időkig nyúlnak vissza, mégis ugyanakkor örökérvényűségűket bizonyítják.

A Metszetek egymással szerves egységet alkotó három részét a Duna Művészegyüttes táncosai adják elő, vagyis a mozgásvilág erőteljesen a néptánc elemeire épül, ugyanakkor az előadás zene hátterét szolgáltató kortárs zenei válogatás, valamint Juhász Zsolt koreográfiái a kortárs tánc mezsgyéjére irányítják a produkciót.

Szereplők: Vámos László, Bednai Nikolett, Soós András, Antonopoulos Georgios, Charitonidis Chariton
Jelmez: Túri Erzsébet
Látvány: Lendvai Károly
Rendező - koreográfus: Juhász Zsolt

Fosszíliák (2008)

Mi látható és mi nem előadásunkban?
Nem a női-sztereotípiák, a férfi-tekintetet uraló közhelyek, hanem a letisztult forma, az

eleven „tartalom”. A változni tudás képessége, az önazonosság maradandósága, és nem a

plasztikai műtétek műanyagai, az implantátumok világa. Nem testékszerek, hanem

ékszer-testek, nem előre gyártott pózok, reklám-szlogenek, hanem a mozdulat önfeledt öröme,

ősi tánc. Nők, a maguk fenségében, alázatában, és nem púderfelhő, tűsarok,

dekoltázs-erotika. Érzéki szenvedély, de nem önpusztító, koncentrált energia, de nem

fékevesztett. Nem a „második nem” elnyomottjai, emancipálódni vágyó feministák, s nem is

seprűn lovagló boszorkányok, szárnyas angyali lények, hanem létező ember-társaink, „hitvesek

és barátok”. Mindenekelőtt azonban művésznők, médiumok, igazságnak, szépségnek közvetítői. 
Négy táncosnő önmagáról vall, a nőiség, a nőiesség kihalófélben lévő titkaiba vezet be.

Tudásuk, művészetük – a fosszilis anyag – lehetőség a reprezentációra, megelevenítésre.

Táncukban ősmaradványok nyomaira lelhetünk, melynek regisztrálása, „leltárba vétele” nem az

archeológusok dolga. 

Szereplők: Bonifert Katalin, Bodor Ildikó, Maros Anna, Mándy Ildikó, Juhász Zsolt
Jelmez: Túri Erzsébet
Látvány: Lendvai Károly
Rendező-koreográfus: Juhász Zsolt

Tükörmély (2004)

„Sokáig élt nőtlenül Kypros királya, Pygmalión, amikor egyszer hófehér elefántcsontból csodálatosan szép szobrot faragott ki a vésőjével. Maga számára is váratlan meglepetés volt, amikor az elefántcsontnak a művészet olyan szép alakot adott, amilyennel soha még asszony nem született a földön. A szobor alkotója szerelemre gyulladt a saját alkotása iránt.”
(Quesnel, Alain: Görögök, Mítoszok és legendák)

"A művész a mű eredete. És a mű a művész eredete. Egyik sincs a másik nélkül. Mindazonáltal egyikük sem hordozhatja a másikat egyedül. Maga a művész és a
mű mindenkor egy harmadik révén van, nevezetesen a művészet által, amelytől a művész és a műalkotás nevét nyeri."
(M. Heidegger: A műalkotás eredete)

„A néhány szereplős Pügmalión-történetben a főszereplő férfi női szobrot készít, de közben régebbi alkotásai (három férfialak) állandóan „bezavarnak": mintha féltékenyek lennének a születendő újra. A főhős megjelenítette egyidejű valóság (és a személy) az előadáson lélek-, idő- és térszegmensekre szakad: a hajdani alkotások férfialakjai a múlt egy-egy korszakát jelenítik meg, de a női alakkal közösen a főhős széthulló én-darabjait is jelképezik. A férfiak erős táncaival a Tükörmélyben Juhász lehengerlő hatást ér el.” (Kutszegi Csaba: Tükörmély fosszíliák metszete; Színház, 2008/4)

„A Pygmalion-történet olyan váz, amely számos alkotónak biztosított lehetőséget, hogy segítségével elemezze az emberi psziché rejtelmeit, “tisztázza” férfi és nő, alkotó és műalkotás viszonyát. Mindezek a szerteágazó jelentések egyszerre élnek, pontosabban táncolnak a Tükörmélyben. Pygmalion itt nemcsak a meghasonlott, osztott lelkű művész, hanem a magában ideális nőt dédelgető hősszerelmes, illetve az önmagával és önmagában küzdő ember.” (Czékmány Anna: Pygmalion-variációk, Ellenfény, 2005/2)

A Duna Táncműhely és a MASZK Egyesület közös előadása

Szereplők: Bednai Nikolett, Juhász Zsolt, Soós András, Vámos László, Végh Tamás
Zene: kortárs zenei válogatás
Fény: Turcsányi István
Koreográfus-rendező: Juhász Zsolt

Vendégszerető (2001)

„voltál már vőlegény, vendég, mátka férj
a hold növésével és fogyásával
míg a hold fogyott és növekedett
ingeid szél hozta, víz viszi
most hogy már
és míg a hold fogyott és
növekedett
síró
gyűlölő
nevető éltében-holtában az leszel
vendég és vendégszerető”                   (Szőcs Géza)

Fény: Kovács „Jackie” József
Látvány: Lendvai Károly
Zene: Kuczera Barbara
Küttel Dávid
Korom Attila
Szereplők: Bonifert Katalin
Gombos András
Juhász Zsolt
Rendező – koreográfus: Juhász Zsolt

A darab egy legénylakás-beli délutánt jeleníti meg, ahol a magányos férfi utazást tesz időben és térben, kísérletet tesz tisztázni gondolatait  életéről, múlt, jelen és jövő tükrében. Ez az út nem könnyű az önmagát kereső férfi számára, mivel az egyedüllét súlya nyomasztó annak, aki vendég saját lakásában és saját magában is.

Az előadás támogatói: Kalászi Faluház Kht. / Faluház. Budakalász /
BM Duna Művészegyüttes
NKA Táncművészeti Kollégium

A tizedik vőlegény (2001)

… beavatás … ünnep … révület … kábulat … rítus … szavak … üzennek … ősi társadalmak … voltak, lesznek … férfiak … most … legénybúcsú … mámor … talán … barátok … esküvő előtt …

A férfi élet hagyományvilágában, az egyik legszertartásosabb pillanat a férfivá avatás rítusa volt. A férfiszervezetek által felállított próbatételek sora volt hívatott arra, hogy a fiatal legény, férfiként foglalhassa el helyét a közösségben. Ezeknek az avatási szokásoknak a legszélsőségesebb formáit ismerjük. Mai szemmel nézve és mai szóval élve, olykor ezek a beavatások a brutalitásig fajultak, mégis erényként fogható fel az ünnepélyesség, amely körül ölelte. Az ősi beavatási szertartások, férfivá avatási rítusok a civilizált társadalomban tulajdonképpen eltűntek. Halvány nyomai megtalálhatóak ugyan, de a szertartás és az ünnepélyesség teljes hiánya jellemzi. Talán az egyetlen ilyen esemény az esküvő előtti legénybúcsú, amelyben még fellelhető a régi rítusok révülete és kábulata.

Szereplők: Antonopoulos Georgios, Bonifert Katalin, Kanozsai Ákos, Kuzma Péter, Soós Gyula András, Szabó Csaba, Végh Tamás, Vincze Levente
Zene: Kiss Ferenc, Korom Attila, Küttel Dávid
Rendező-koreográfus: Juhász Zsolt