Duna Táncműhely
Hungarian (formal)English (United Kingdom)DeutschGreekFrench (Fr)
AKTUALITÁSOK PDF Εκτύπωση E-mail
There are no translations available.

ÚJ BEMUTATÓ

Ami a szívedet nyomja

Táncelőadás kamaszokról, kamaszoknak

Bemutató időpontja: 2012. február 9. 10.30 és 15.00
Helyszín: Nemzeti Táncszínház, 1014 Budapest, Színház u. 1-3.




Sietek.
Nem érek rá
leckét írni,
kivinni a szemetet,
kitakarítani.
Be kell majszolnom az egész világot,
mint egy paradicsomot.”
(Ingrid Sjöstrand: Sietek)

Az Ami a szívedet nyomja c. előadás az azonos címen megjelent, kortárs svéd gyermekverseket tartalmazó antológia alapján született. A táncképekben – akárcsak a kötet verseiben – megjelennek a játék, barátság, szerelem, álmok, félelmek, felnőtt-gyerek kapcsolatok témái. Az előadás a kamaszok mindennapjait idézi meg, amely során mintegy a felnőtté válás küszöbére érkeznek (bár attól még mindig nagyon távol maradnak). Nem konkrét történetet mesélünk el, hanem a kortárs néptánc eszközeivel elevenítünk meg egy álomszerű világot.

Előadók: Fekete Dániel, Gyulai Anikó, Horváth Eszter, Kanozsai Ákos, Kriston Fruzsina, Kuzma Péter,
Sebestény Barbara, Szabó Csaba
Felvételről közreműködnek a Vörösmarty Mihály Drámatagozatos Gimnázium 9/d osztályának tanulói : Fésű Anna, Kovács Miklós Dániel, Németh Kristóf
Drámapedagógus: Egri Bálint
A verseket fordította: Tótfalusi István
Dramaturg: Sebők Borbála
Jelmezterv: Kiss Zsuzsanna
Fény: Lendvai Károly
Videó, hang: Fekete Mátyás
Koreográfus-rendező: Juhász Zsolt

Előadás hossza
: 60 perc

Támogatók:



-----------------------------------------------------------------------------------------
Évezredek mozdulatai

A Duna Táncműhely táncosai 2011 nyarán Halmy György filmrendezővel Évezredek mozdulatai címmel filmet forgattak Kisorosziban, a Duna partján. A Lükő Gábor néprajzkutató munkássága ihlette, belső képekre épülő filmben az évezredek alatt mozdulatlanná vált, mára megmerevedett, a magyarokra és a keleti területekre jellemző formák elevenednek meg és lendülnek újra mozgásba. A különböző szimbólumok változásainak bemutatásával, az ősi formák szellemi lényegének megközelítésével az egyes korok esztétikai, gondolkodási, vallási, filozófiai irányát követi nyomon a film, amelyben Ady Endre versei mellett a belső hangok hegedűn megszólaló monológjai hangzanak el, miközben ősi szimbólumokat megmozdító asszociatív mozdulatokat, táncokat látunk.
2011. október 20-án - egyszeri alkalommal - a film táncszínházi adaptációját mutatják be az
alkotók és az előadók.



Tánc:
Bednai Nikolett, Bonifert Katalin, Horváth Eszter
Kuzma Péter, Soós Gyula András, Vincze Levente

Zene:
Balázs Barnabás

Ének:
Enyedi Ágnes

Vers:
Kakasy Dóra
Andrássy Máté

Fény:
Lendvai Károly

Alapötlet és dramaturgia:
Halmy György

Koreográfus:
Juhász Zsolt



KALÁSZI KORTÁRS TÁNCTALÁLKOZÓ  2011. OKTÓBER 6-8.

Jegyinformáció:

- Jegyfoglalás a 20/7724377 telefonszámon és a Αυτή η διεύθυνση ηλεκτρονικού ταχυδρομείου προστατεύεται από κακόβουλη χρήση. Χρειάζεται να ενεργοποιήσετε την Javascript για να τη δείτε. email-címen;
- Jegyek várásolhatók Interneten a www.dunatancmuhely.hu, a www.kkamk.hu, valamint a www.jegy.hu címeken
online bankkártyás és mobil-telefonos fizetéssel,
- az InterTicket országos jegyirodai hálózatában (a jegyirodák teljes listája a www.jegy.hu oldalon található),
- a helyszínen, az előadások kezdete előtt egy órával.

(részletes műsor a képre kattintva!)


Egy kis ajánló a fesztiválhoz - KATTINTS ide!




A Bielefeld Táncfesztivál - BIELEFELD



A Barlang sikere a bielefeldi Tanzfestivalon


Barlang c. előadásunk hatalmas sikerrel szerepelt Németország egyik legfontosabb kortárs táncfesztiválján, a bielefeldi Tanzfestivalon. A vendégfellépésre - amelynek útját a Nemzeti Táncszínház egyengette - 2011. augusztus 2-án került sor a fesztivál fő helyszínén, a 300 főt befogadó Teaterlaborban, teltház előtt.
A Tanzfestival Bielefeld hírnevét a világ minden részéről érkező kortárs táncelőadásokból álló program és a nemzetközi tánckurzusok kombinációjának köszönheti. Az előadások és a tréningek négy táncstúdióban és a sajátos hangulatú, klasszikus koncertteremben zajlanak két héten keresztül. A kurzusokon a legkülönbözőbb táncstílusukat lehet kipróbálni, s a szervezők a művészeti program összeállításakor is a sokszínűségre törekednek. A 2011-es programban a Duna Táncműhely mellett szerepelt a belga Compagnie Thor, a spanyol Juan Carlos Lérida és a francia Cie Nacera Belaza társulat.
A fesztivál közönsége álló tapssal díjazta a Duna Táncműhely Barlang c. előadását, amely sajátos, néptáncot és kortárs táncot ötvöző stílusában idézi meg Szent Antal megkísértéseit.




A Barlang című táncszínházi produkció Szent Antal megkísértéseit idézi meg, helyezi mai kontextusba. Nem történelmi tablót vagy tanúságtételt tervezünk, hiszen meggyőződésünk, hogy Szent Antalnak korunk számára is van érvényes üzenete, életének hozzánk szóló, eleven tanulsága. Az aszkézis különböző formáit saját testén gyakorló remete különösen gyakori téma a művészet történetében, sok-sok művészt ihletett meg az idők során. Szent Antalban minket elsősorban nem a szent érdekel, hanem Antal, a viszontagságai, testi gyötrelmei ellenére is 106 évet élt ember. Interpretációnkban Antal nem akar szent lenni, mindenekelőtt ember szeretne lenni, vagyis önmaga akar maradni. Ez az önmagába-zártság az ő igazi titka.



Szereplők:
Bednai Nikolett, Bonifert Katalin, Gyulai Anikó, Horváth Eszter, Kriston Fruzsina, Kuzma Péter, Soós Gyula András, Szabó Csaba, Végh Tamás, Vincze Levente

Zene: kortárs zenei válogatás, Gergely Attila
Jelmez-díszlet: Túri Erzsébet
Fény: Lendvai Károly
Konzulens: Hegedűs Sándor
Koreográfus-rendező: Juhász Zsolt

A németországi weboldalt itt lehet megtekinteni!