header1.jpg header2.jpg header3.jpg header4.jpg header5.jpg header6.jpg header7.jpg header8.jpg header9.jpg



Duna Táncműhely

Nyelv:

A fesztivál

 

A 2015. októberében tizenkettedik alkalommal megrendezett Kalászi Kortárs Tánctalálkozó gyökerei a Duna Táncműhelyhez nyúlnak vissza, hiszen a Kalászi Faluház a társulat indulása óta rendszeresen befogadja annak kísérleti előadásait, s az évek során egyre erősödő igény mutatkozott arra, hogy a Faluházban más kortárs táncelőadásokat is láthasson a közönség. A Kalászi Kortárs Tánctalálkozó fokozatosan régiós jelentőségre tett szert, hiszen a szentendrei kistérségben egyedülálló módon vállalja fel a kortárs táncművek koncentrált bemutatását, szolgálja ki a modern tánc iránti közönségigényt.
A fesztivál ars poeticája némiképp változott a kezdetek óta: eleinte a programba olyan progresszív alkotókat hívtak meg a szervezők, akik az alkotás során a néptánchoz nyúltak vissza, vagyis vagy speciális tánctechnikaként használták a néptáncot, vagy a néptánc területe felől érkeztek a kortárs tánc berkeibe. E törekvés a mai napig megmaradt, ám kiegészült egy szélesebb körű érdeklődéssel: a szervezők ma már általában véve jelentős hagyományra visszatekintő, „tradicionális” mozgásformákon alapuló kortárs táncelőadásokat hívnak meg a fesztivál programjába.


PROGRAM

2015. október 8. csütörtök
19:00 Forte Társulat: Agota Kristof: A nagy füzet


2015. október 9. péntek
11:00 Nagyvárad Táncegyüttes: Andersen – Ránki: Pomádé király új ruhája
19:00 Nagyvárad Táncegyüttes: Elektra


2015. október 10. szombat
18:30 BARTÓKRA HANGOLVA - zenés irodalmi beszélgetés AGÓCS GERGŐ néprajzkutatóval és népzenésszel, HLAVACSEK TIHAMÉR zongoraművésszel, KŐVÁGÓ ZSUZSA tánctörténésszel, valamint M. TÓTH GÉZA animációs filmrendezővel, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorával. Közreműködik az Eichinger-Kéri kortárs gitárduó
20:00 Duna Táncműhely: Madárasszonyok


Helyszín:
Kós Károly Művelődési Ház és Könyvtár, 2011 Budakalász, Szentendrei út 9.

Jegyvásárlás:
teljes árú jegy: 1.000 Ft
diák / nyugdíjas jegy: 800 Ft
Jegyek vásárolhatók az Interticket jegypénztáraiban, valamint az interneten a www.dunatancmuhely.hu, a koskarolymh.hu és a www.jegy.hu oldalakon, továbbá a helyszínen az előadások kezdete előtt 30 perccel. A helyszíni jegyvásárláskor kártyás fizetés nem lehetséges.

 

 

Támogatók:

 

Archívum:

 

 

Kalászi Kortárs Tánctalálkozó 2014
Kalászi Kortárs Tánctalálkozó 2013
Kalászi Kortárs Tánctalálkozó 2012
Kalászi Kortárs Tánctalálkozó 2011
Kalászi Kortárs Tánctalálkozó 2010