header1.jpg header2.jpg header3.jpg header4.jpg header5.jpg header6.jpg header7.jpg header8.jpg header9.jpg



Duna Táncműhely

Nyelv:

InSpiral Tánctársulat (Cassandra TSE)

 

A társulat tagjai első tánclépéseiket a Cassandra Táncművészeti és Sportegyesületben tették meg. A kemény munka eredményeként – rövidebb, néhány perces koreográfiákkal – számos hazai és nemzetközi díjjal gazdagodtak.

 


A csoport 2013-ban kezdte el a műhelymunkát egyfelvonásos darabokkal, amelyeket a Táncpedagógusok Országos Szövetsége által szervezett Táncjáték Fesztiválokon mutattak be nagy sikerrel. Ezt követően jött létre az InSpiral, azzal a céllal, hogy az előadók a versenyek zárt világából kiléphessenek a közönség elé. Az InSpiral Tánctársulat vezetője és koreográfusa Szili Vera.